„Spoločne a úprimne” ● Aj o hľadiskách Slovače v Maďarsku…

Považujeme za poľutovaniahodné, že z návrhu Strany maďarskej koalície bolo vynechané odsúdenie šovinistickej národnostnej politiky Horthyovskej éry a ospravedlnenie sa Slovákom v Maďarsku, ktorí ňou trpeli. Poukázal na to predseda Celoštátnej slovenskej samosprávy Ján Fuzik v liste, ktorý adresoval predsedníčke maďarského parlamentu Katalin Sziliovej.

Pani predsedníčke

Dr. Katalin Sziliovej

Parlament Maďarskej republiky

Budapest

Kossuth Lajos tér 1-3.

1055

I./541/2007

Vážená pani predsedníčka!

Z tlače sme sa dozvedeli o tom, že predsedníctvo Strany maďarskej koalície na svojom zasadnutí 6. septembra 2007 schválilo návrh vyhlásenia historického zmierenia s názvom „Spoločne a úprimne“, ktorý zaslalo predsedom slovenského a maďarského parlamentu. Cieľom návrhu je, aby predstavitelia parlamentov oboch štátov vypracovali text takého spoločného dokumentu, v ktorom by zákonodarné zbory oboch štátov vyhlásili, že majú spoločné predstavy o európskej budúcnosti a v záujme toho treba prekročiť historické krivdy minulosti vo vzťahoch oboch krajín. Dokument, ktorý by mal byť schválený parlamentmi, by zdôrazňoval stáročnú spolupatričnosť oboch národov a poukázal by na tie pozitíva, na základe ktorých by sa popri vzájomnom porozumení a podpore dalo vybudovať víziu budúcnosti maďarsko-slovenského spolunažívania.

Podľa návrhu SMK by parlament Maďarskej republiky vyjadril svoju ľútosť nad národnostnou politikou uskutočňovanou koncom XIX. a začiatkom XX. storočia, ktorá vážne porušovala práva národnostných menšín, ako aj nad krivdami maďarských úradov vykonanými voči slovenskému obyvateľstvu na územiach pripojených k Maďarsku po prvej viedenskej arbitráži v roku 1938, okrem toho nad agresiou uskutočnenou zo strany členských štátov Varšavskej zmluvy v roku 1968, keď aj Maďarská ľudová armáda vnikla na územie vtedajšieho Československa.

Na základe návrhu by Národná rada Slovenskej republiky vyjadrila svoju ľútosť nad ujmou práv občanov Československa maďarskej národnosti po roku 1918, ako aj nad obdobím medzi rokmi 1945-48, keď voči Maďarom v Československu aplikovali princíp kolektívnej viny. Parlamenty oboch krajín by sa tiež s ľútosťou vyjadrili k násilnej výmene obyvateľstva, nasledujúcej po druhej svetovej vojne.

Spravodajstvá o Fóre poslancov Karpatskej kotliny 14. septembra 2007 informovali o tom, že vážená pani predsedníčka - v súlade s piatimi domácimi parlamentnými stranami - podporuje iniciatívu Strany maďarskej koalície. Lídri slovenských koaličných strán zároveň dôrazne odmietli myšlienku ospravedlnenia sa a nedávno slovenský parlament vyniesol rozhodnutie o nedotknuteľnosti Benešových dekrétov.

Celoštátna slovenská samospráva na početných fórach, okrem iného aj v rámci Maďarsko-slovenského zmiešaného menšinového výboru, vystúpila za maďarsko-slovenské historické vyrovnanie. Podporovala spoluprácu historikov i učiteľov histórie oboch krajín v záujme vydania spoločnej alternatívnej učebnice dejepisu. Preto o to viac považujeme za poľutovaniahodné, že z návrhu SMK bolo vynechané odsúdenie šovinistickej národnostnej politiky Horthyovskej éry a ospravedlnenie sa Slovákom v Maďarsku, ktorí ňou trpeli. V období medzi dvoma svetovými vojnami sa totiž v Maďarsku vnímalo pestovanie slovenského materinského jazyka a kultúry ako „nevlastenecká“, protištátna činnosť. Maďarské úrady nepovolili vznik slovenských čitateľských a samovzdelávacích krúžkov, prenasledovali, dali pod policajný dozor, internovali a uväznili tých národne cítiacich Slovákov v Maďarsku, ktorí si žiadali zabezpečenie národnostných práv (medzi nimi školstvo vyučujúce v jazyku národnosti, tlač, kultúrne inštitúcie, bohoslužby v materinskom jazyku, atď.), prípadne napriek zákazom organizovali slovenské ochotnícke kultúrne skupiny (čitateľské krúžky, ochotnícke divadlá, spevokoly, atď.). Znemožnili ich v každodennom živote, zabraňovali im udržiavať styky s materskou krajinou. V oblasti Dolnej zeme v roku 1941 žandári držali pod dozorom okolo 250 občanov slovenskej národnosti ako národnostných protištátnych agitátorov. (Zdroj: Tóth István: A Békés és Csanád megyei szlovákok anyanyelvi művelődési viszonyai 1919-1944., Országos Szlovák Önkormányzat, 1999.)

Národnostných menšín v Maďarsku - medzi nimi aj Slovákov - sa ťažko dotklo násilné pomaďarčovanie mien prebiehajúce v 30. rokoch XX. storočia. Maďarský občan slovenskej národnosti so slovensky znejúcim priezviskom nemohol zastávať žiadnu úradnú funkciu, ani len funkciu jednoduchého obecného zriadenca, resp. mohol ju zastávať iba v prípade, ak si pomaďarčil meno. V Zagyvapálfalve a vo všetkých obciach patriacich do jej administratívneho územia napr. každý občan majúci cudzo znejúce meno dostal maďarské priezvisko, bez ohľadu na to, či ho prijal alebo či proti nemu protestoval. Hlavný notár vykonávajúci násilné pomaďarčovanie mien Pál Beczner (po pomaďarčení Pál Bereznay) podľa vtedajších zlých jazykov za každé jedno pomaďarčené meno dostal províziu 5 pengő. Násilná maďarizácia sa len v týchto osadách dotkla takmer 120, hlavne slovenským priezviskom disponujúcich rodín. (Zdroj: Tamási Tahon Tibor: Zagyvapálfalva története egy lokálpatrióta szemléletében, 2003. http://www.pszfs.hu/szemizo.)

Aj tieto prenasledovania prispeli k tomu, že v rokoch medzi dvoma svetovými vojnami boli mnohí (kňazi, učitelia) nútení emigrovať do Československa, resp. uvedomelá vrstva inteligencie slovenskej národnostnej menšiny v Maďarsku sa počas výmeny obyvateľstva medzi rokmi 1946 a 1948 takmer bez výnimky rozhodla pre odchod zo svojej rodnej vlasti a presídlenie sa do Československa.

Vzhľadom na to, že návrh SMK nespomína krivdy spáchané na Slovákoch v Maďarsku medzi dvoma svetovými vojnami, ktorej následky dodnes pociťujeme, považujeme za dôležité, aby spoločná parlamentná deklarácia odsúdila aj šovinistickú národnostnú politiku Horthyovskej éry.

Vychádzajúc z tej časti návrhu SMK, podľa ktorej má slovenský parlament v spoločnom dokumente dať najavo, že slovenskú národnostnú politiku bude v budúcnosti vytvárať berúc do ohľadu pozitívne príklady, my, Slováci v Maďarsku, žiadame, aby maďarský parlament sľúbil, že odstráni bariéry zabraňujúce uplatňovanie ústavných práv domácich národnostných menšín, čo najskôr zruší roky pretrvávajúce nedostatky v tejto oblasti (napr. vyriešenie parlamentného zastúpenia národnostných menšín, odstránenie personálnych, finančných a vecných nedostatkov v oblasti výučby v materinskom jazyku, vzdelávania, náboženského života a komunikácie, zlepšenie podmienok pôsobenia menšinových školských a verejno-osvetových inštitúcií, atď.).

V záujme uplatnenia našich vyššie skoncipovaných očakávaní preto žiadame, aby v prípade, ak by sa z iniciatívy SMK alebo pod vplyvom iného priaznivého zvratu skutočne mohol začať proces maďarsko-slovenského historického vyrovnania, aby v ňom neboli vynechané ani hľadiská Slovákov v Maďarsku a aby sa na príprave deklarácie zmierenia mohli zúčastniť aj odborníci Celoštátnej slovenskej samosprávy.

V nádeji, že podporíte našu žiadosť,

s úctou

Ján Fuzik, predseda

Budapešť 21. septembra 2007

A magyarországi szlovákság szempontjairól is... ● „Közösen és őszintén”

Sajnálatosnak tartjuk, hogy az MKP által összeállított javaslatból kimaradt a Horthy-korszak soviniszta kisebbségpolitikájának elítélése és az ezt elszenvedő magyarországi szlovákok megkövetése.

Dr. Szili Katalin

elnök asszony részére

Magyar Országgyűlés

Budapest

Kossuth Lajos tér 1-3.

1055

I./541/2007

Tisztelt Elnök Asszony!

A sajtóból értesültünk arról, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöksége a 2007. szeptember 6-i ülésén „Közösen és őszintén” címmel egy történelmi megbékélési nyilatkozat-tervezetet hagyott jóvá, amelyet megküldtek a szlovák és a magyar parlament elnökének. Céljuk, hogy a két ország törvényhozásának képviselői egyeztessék egy olyan közös dokumentum szövegét, amelyben a két ország törvényhozása kinyilvánítaná, hogy közösen képzelik el az európai jövőt, és ennek érdekében a két ország közötti kapcsolattartásban túl kell lépni a múlt történelmi sérelmein. A parlamentek által elfogadandó dokumentum hangsúlyozná a két nemzet több száz éves sorsközösségét, rámutatna ennek azokra a pozitívumaira, melyek alapján a kölcsönös megértés és támogatás mellett fel lehetne építeni a magyar-szlovák együttélés jövőképét is.

Az MKP javaslata szerint a Magyar Köztársaság Országgyűlése sajnálatát fejezné ki a XIX. század vége és a XX. század eleje közötti időszakban folytatott magyar nemzetiségpolitikáért, amely súlyosan sértette a kisebbségek jogait, valamint az 1938. évi első bécsi döntés után visszacsatolt területen a magyar hatóságok által a szlovák lakossággal szemben elkövetett atrocitásokért, továbbá a Varsói Szerződés tagállamai részéről 1968-ban elkövetett agresszióért, amikor a Magyar Néphadsereg is behatolt az akkori Csehszlovákia területére.

A javaslat alapján a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa sajnálatát fejezné ki az 1918 után a csehszlovákiai magyar nemzetiségű polgárok jogait ért sérelmekért, valamint az 1945-48 közötti időszakért is, amikor a kollektív bűnösség elvét alkalmazták a csehszlovákiai magyarokkal szemben. A két ország parlamentje a második világháborút követő erőszakos lakosságcseréről egyaránt sajnálattal nyilatkozna.

A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának 2007. szeptember 14-i találkozóját követő híradások arról tudósítottak, hogy tisztelt Elnök Asszony - az öt hazai parlamenti párttal összhangban - támogatja a Magyar Koalíció Partjának kezdeményezését. A szlovákiai kormánypártok vezetői ugyanakkor nyomatékosan elutasították a bocsánatkérés gondolatát, legutóbb pedig a szlovák parlament hozott határozatot a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségéről.

Az Országos Szlovák Önkormányzat számos fórumon, többek között a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság keretében is hitet tett a magyar-szlovák történelmi kiegyezés mellett. Támogatta a két ország történészeinek, történelemtanárainak együttműködését egy közös alternatív történelem tankönyv kiadása érdekében. Ezért méginkább sajnálatosnak tartjuk, hogy az MKP által összeállított javaslatból kimaradt a Horthy-korszak soviniszta kisebbségpolitikájának elítélése és az ezt elszenvedő magyarországi szlovákok megkövetése. A két világháború közötti időszakban ugyanis Magyarországon a szlovák anyanyelv és kultúra ápolását „hazafiatlan”, államellenes tevékenységnek tekintették. A magyar hatóságok nem engedélyezték a szlovák olvasó- és önképző körök megalakítását, üldözték, rendőri felügyelet alá helyezték, internálták, bebörtönözték azokat a nemzeti érzelmű magyarországi szlovákokat, akik követelték a kisebbségi jogok (köztük a nemzetiségi nyelven oktató iskolahálózat, a sajtótermékek, a kulturális intézmények, az anyanyelven való istentiszteletek, stb.) biztosítását, illetve a tiltások ellenére szervezték a szlovák öntevékeny kulturális csoportokat (olvasókörök, műkedvelő színjátszók, énekkarok, stb.). Ellehetetlenítették őket a mindennapi életben, akadályozták az anyaországgal való kapcsolattartásukat. A dél-alföldi térségben 1941-ben a csendőrség mintegy 250 szlovák nemzetiségű személyt tartott megfigyelés alatt államellenes nemzetiségi agitátorként. (Forrás: Tóth István: A Békés és Csanád megyei szlovákok anyanyelvi művelődési viszonyai 1919-1944., Országos Szlovák Önkormányzat, 1999.)

A magyarországi nemzetiségeket - köztük a szlovákokat is - súlyosan érintette az 1930-as években folytatott erőszakos névmagyarosítás. A szlovák nemzetiségű magyar állampolgár szlovák hangzású vezetéknévvel semmilyen közhivatali tisztséget nem tölthetett be, még egy egyszerű falusi kisbíróét sem, illetve csak abban az esetben, ha nevét magyarosította. Zagyvapálfalván és a község közigazgatási területéhez tartozó településeken pl. minden idegenül hangzó nevet viselő lakos magyar vezetéknevet kapott, akár elfogadta azt, akár tiltakozott ellene. A község erőszakos névmagyarosítását végrehajtó főjegyző, Beczner Pál (magyarosítás után Bereznay Pál) az akkori rossznyelvek szerint minden egyes névmagyarosítás után 5 pengő „sikerdíjat” kapott. Az erőszakos magyarosítás csak ezeken a településeken mintegy 120, főleg szlovák vezetéknevet viselő családot érintett. (Forrás: Tamási Tahon Tibor: Zagyvapálfalva története egy lokálpatrióta szemléletében, 2003. http://www.pszfs.hu/szemizo.)

Ezek az üldöztetések is közrejátszottak abban, hogy a két világháború közötti években számosan (lelkészek, tanítók) emigrálni kényszerültek Csehszlovákiába, illetve az 1946 és 1948 közötti lakosságcsere során a magyarországi szlovák kisebbség öntudatos identitású értelmiségi rétege szinte kivétel nélkül a szülőföldjéről történő távozás és a Csehszlovákiába való áttelepülés mellett döntött.

Tekintettel arra, hogy az MKP javaslata nem tesz említést a magyarországi szlovákok két világháború közötti sérelmeiről, amelyek következményeit a mai napig viseljük, fontosnak tartjuk, hogy a közös parlamenti nyilatkozat ítélje el a Horthy-korszak soviniszta nemzetiségi politikáját is.

Az MKP javaslatának azon részéből kiindulva, mely szerint a szlovák parlament a közös dokumentumban nyilvánítsa ki, hogy a szlovákiai nemzetiségi politikát a jövőben a pozitív példákat figyelembe véve fogja alakítani, mi magyarországi szlovákok azt kérjük, a Magyar Országgyűlés tegyen ígéretet arra, hogy felszámolja a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek alkotmányos jogainak érvényesítését gátló korlátokat, mielőbb megszünteti az ezen a területen évek óta fennálló hiátusokat (pl. a kisebbségek parlamenti képviseletének rendezése, az anyanyelvi oktatás, művelődés, hitélet, tájékoztatás anyagi, személyi és tárgyi hiányosságainak kiküszöbölése, a kisebbségi oktatási és közművelődési intézmények működési feltételeinek javítása, stb.).

A fentiekben megfogalmazott elvárásaink érvényesítése érdekében ezért azt kérjük, hogy ha az MKP kezdeményezése, vagy más kedvező fordulat nyomán valóban megkezdődhetne a magyar-szlovák történelmi kiegyezés folyamata, abban a magyarországi szlovákság szempontjai se legyenek mellőzve és a megbékélési nyilatkozat előkészítésében az Országos Szlovák Önkormányzat szakértői is részt vehessenek.

Megértő támogatása reményében,

tisztelettel:

Fuzik János

elnök

Budapest, 2007. szeptember 21.