Tallózó / Sajtószemle ● Szlovák vonatkozású cikkek ● 2000. november

Konferencia a nemzetiségi kultúrák jövőjéről

A Magyar Művelődési Intézet (http://www.mmi.hu) szervezésében november 17-18 -án kerül sor az Európai Kisebbségek Nemzetközi Kulturális Konferenciájára. A rendezvénynek - melynek fővédnöke Dr Habsburg Ottó - a gödöllői Szent István Egyetem ad otthont. Az Európa számos országából érkező neves előadók, mint például Christoph Pan, Josef von Komlóssy, vagy Pekka Aikio (Finnország) és mások két napon át azt kutatják, hogy maradhatnak fenn a kislétszámú nyelvi-etnikai csoportok, s hogyan fejlődhet kultúrájuk a jövő Európájában. További információt Kishegyi Viktóriától, az intézet főmunkatársától lehet kapni (201-5782, Táto e-mailová adresa je chránená pred spamovacími robotmi. Na jej zobrazenie potrebuješ mať nainštalovaný JavaScript. )

·        10 éves a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet

A Magyarországi Szlovákok Szövetsége november17 -én Békéscsabán egynapos rendezvényt tart a Kutatóintézet jubileuma alkalmából. A helyszín a csabai Megyei Könyvtár, ahol délelőtt 10 órakor kezdődik a magas színvonalú előadásokból és koreferátumokból álló program.

10 éves a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet

A Magyarországi Szlovákok Szövetsége november17 -én Békéscsabán egynapos rendezvényt tart a Kutatóintézet jubileuma alkalmából. A helyszín a csabai Megyei Könyvtár, ahol délelőtt 10 órakor kezdődik a magas színvonalú előadásokból és koreferátumokból álló program.

"Szlovák nyelvhasználat az óvodában"

- címmel rendez konferenciát november 23 -án a Szlovák Intézetben (1088 Budapest, Rákóczi út 15.) az Országos Szlovák Önkormányzat Nevelési-Oktatási Bizottsága. A tanácskozás délelőtt 10 órakor kezdődik, és előreláthatólag 16 óráig tart.

Nagydíjat kapott a Jadviga párnája a salernói filmfesztiválon

Budapest, 2000. november 20. (MTI)

Nagydíjat kapott Deák Krisztina "Jadviga párnája" című filmje Olaszországban, a szombaton véget ért Salernói Nemzetközi Filmfesztiválon - tudatta a Magyar Filmunió hétfőn közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fesztiválon Enyedi Ildikó "Simon mágus" című filmje nyerte el a legjobb forgatókönyv díját. Deák Krisztina filmjét - a hiteles látványvilág megteremtéséért - a zsűri különdíjjal jutalmazta az idei 31. Magyar Filmszemlén. Enyedi Ildikó 1998-ban készült munkája a tavalyi magyar filmszemlén rendezői díjban részesült.

Vallások és kisebbségek a népszámlálási kérdőíven

2000. november 17.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben egyetlen vallás vagy egyház neve sem szerepel nyomtatva a jövő év februárjában tartandó népszámlálás véglegessé vált kérdőívén - tudta meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársától, a kérdőív vallási részének szerkesztőjétől az MTI pénteken.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az elmúlt hónapokban többször is tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy az akkor még nem véglegesített kérdőíven konkrétan megnevezett felekezetek között - a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus mellett - az izraelita is szerepelt.

A négy oldalból álló végleges íven az utolsó három kérdéskör (23-24-25.) vonatkozik a kisebbségi és a vallási hovatartozásra, illetve a megkérdezett személy esetleges fogyatékosságára. Ezekre a kérdésekre azonban nem kötelező választ adni, s ezt e témakörök előtti nyomtatott szöveg is jelzi majd.

A szakember kiemelte: vallásokkal, egyházakkal kapcsolatos kérdés 1949 óta először olvasható a népszámlálás kérdőívén. Az adatok későbbi kiértékelésekor a KSH a betűvel feltüntetett válaszokat kódokkal váltja fel. A statisztikai hivatal és az egyházi ügyeket is gondozó kulturális tárca egyeztetése nyomán a kódok 101 egyházat, vallási felekezetet különböztetnek majd meg.

A kérdőíven a vallásokkal, egyházakkal kapcsolatos kérdés előtt lesz egy kisebbségi hovatartozást érintő pont is. Ezen belül a hivatalosan elismert 13 kisebbség neve szerepel, és X-szel választható ki közülük a megfelelő.

A KSH egyébként a teljes népszámlálási kérdőívet lefordíttatja a 13 kisebbség nyelvére, sőt készül angol, spanyol és kínai nyelvű változat is. Így a válaszadók nemzetiségük nyelvén is követhetik a kérdéseket, bár válaszukat a kérdező egy magyar nyelvű ívre, magyarul rögzíti majd.

A népszámlálás adatainak részletes összegzése a legkorábban 2002-re készül el.

Hagyományőrző disznótor Szarvason

A Szarvasi Szlovák Önkormányzat és a Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre november 26 -án rendezi az Ezüstszőlői Közösségi Házban hagyományos és tradícionális eszközöket is felvonultató disznóvágását, A vendégek - köztük a budapesti szlovák nagykövet, Stefan Markus, és a Budapesti Szlovák Intézet igazgatója, Karol Vlachovsky - reggel 7 órától vehetnek részt a rendezvényen, mely pálinkázással kezdődik, orjalevessel folytatódik és hájas pogácsás, disznótoros vacsorával zárul (közben persze a disznó is elfogy). Az érdeklődők a 06/66/311-122/174, vagy a 06/20/385-49-29 telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást Mótyán Tibortól.

15 éves jubileum a Rozmaring Néptáncegyüttesnél

November 25 -én ünnepli tizenötéves fennállását a Rozmaring Együttes. Ez alkalomból hívják a 18 órától kezdődő gálaestre mindazokat, akik szeretik a szlovák hagyományos néptáncot és népzenét. Az est a tatabányai Puskin Művelődési Házban lesz, fellép a Sóskúti Fúvószenekar.

Ülésezett az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága

November 21-22 -én tartotta kétnapos ülését az Emberi jogi bizottság, melynek napirendjén szerepelt Dr Kaltenbach Jenő tervezete a diszkrimináció elleni törvényről. A bizottságban kedvező fogadtatást kapott a tervezet, egyedül a MIÉP képviselője tartotta azt magyarellenesnek. A bizottság az ő egyetlen ellenszavazata mellett egyhangúan támogatta azt a határozatot, mely szerint felkéri a kormányt, illessze be jogalkotási programjába a diszkrimináció tilalmáról és az egyenlőbánásmódról szóló törvény kidolgozását. Mint az ETNONET kérdésére az ombudsman elmondta, bár a szakmai előkészítést elvégezték, önálló törvénymódosítással mégsem lép a parlament elé. A jogtar.htm az ETNONET Jog-tár rovatában olvashatják. A 2001-2002. évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok megtárgyalása részben áthúzódott a következő ülésnapra, mivel a képviselők úgy döntöttek, a nemzetiségeket érintő módosító indítványokat - köztük a hercegszántói horvát iskolával kapcsolatosat is - egybizottsági csomagba foglalva nyújtják be. (varf)

Az Országgyűlés őszi ülésszakának

13. ülésnapja

2000. október 18-án, szerdán

ELNÖK: .......Felszólalásra megadom a szót

Jakab Róbertné képviselő asszonynak, MSZP.

JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Sőt, államtitkár urak - elnézést. A kétéves, törvényes alapot nélkülöző költségvetési törvényjavaslat néhány részmegoldásával szeretnék foglalkozni... - közben jöttem rá, hogy rossz szó a "részmegoldás", mert éppen azokat az emberi jogokat, kisebbségi jogokat, kisebbségi problémákat, amelyekre szeretném felhívni a figyelmet, részben sem oldja meg az előttünk fekvő szép kötetekben megfogalmazott törvényjavaslat. Ezeket a területeket elemezve háromféle módon vagyok kénytelen - elnézést kérek előre is - jellemezni a költségvetést. Számomra ez a leépítés költségvetése, részben a megtévesztés költségvetése, és részben a hatalom koncentrációjának költségvetése. Miért mondom az elsőt? Tisztelt Ház! A kormány több mint két éve mondja, hogy programját az ország polgáraival készítette, lépéseit velük egyezteti, hitelesítteti. Gondolom tehát, hogy az ország nagy többsége maga is közreműködött a költségvetés kialakításánál is. Következésképp: az Országgyűlési Biztosok Hivatala, a bíróságok, az iskolák, a kórházak, a köztisztviselők, nemkülönben az egyházak, a társadalmi szervezetek, a kisebbségi szervezetek maguk is így látják jónak a következő két évet, ahogyan az ezekben a kötetekben írva vagyon. Enyhén szólva, kicsit kételkedem ebben. Hétfőn az Ifjúsági és Sportminisztériummal kapcsolatban egy kormánypárti képviselő így fogalmazott: "A minisztérium a költségvetési alkufolyamat nyertese." Hát, örüljünk neki! Ezzel szemben sajnos meg kell állapítanom, hogy nem nyertesei az alkufolyamatnak a kisebbségi szervezetek - országgyűlési fejezet -, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány - igazságügyi fejezet -, a nemzetiségi oktatási feladatok támogatásának előirányzata - Oktatási Minisztérium fejezete -; ezek nominál értéken sem emelkednek, sőt csökkennek. A kiegészítő normatív támogatások sem nyertesek a Belügyminisztérium fejezetében, sőt az utóbbihoz felolvasok egy mondatot a BM indoklásából: "A kiegészítő normatív hozzájárulások forrása 2001-ben 30 százalékban, 2002-ben 53 százalékban a személyi jövedelemadó." Gyengébbek kedvéért: BM 11/36. harmadik francia bekezdés. Hát, ha az ember elgondolkodik ezen... Ugyanis nem minden normatíva válik bizonytalanná, csupán ez, ez az úgynevezett kiegészítő normatíva. De hát éppen ez takarja a hátrányos településeken élők, a kisebbségek, a cigányság oktatásának támogatását. Miért válik ez bizonytalanná? Többek között ezekért mondom én, hogy ez a leépítés költségvetése. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy eltűntek fontos címek, például: Nemzetiségi Oktatási Bizottság - rövidítve NOB -, a Gandhi Közalapítvány, s az a tény is, hogy vannak feladatok, amelyeket harmadik éve javasolunk nevesíteni a költségvetésben, mindhiába. Melyek lennének ezek? Például a hazai kisebbségi kutatóintézetek vagy a hazai kisebbségi regionális közösségi házak működésének biztosítása. Ezek nagyon kis pénzek, képviselőtársaim! A gesztus, illetve a gesztus elmaradása viszont árulkodó lehet. Ha a kormány a helyén lenne - arra is gondolok, hogy itt, esetleg a bársonyszékekben (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Itt van!) -, remélem, rábólintana arra az állításomra, miszerint a bilaterális egyezmények, munkatervek, a működő vegyes bizottságok elfogadott ajánlásai kormányhatározatok szintjére emelkednek. Léteznek ilyenek ukrán-magyar, horvát-magyar, román-magyar, szlovák-magyar viszonylatban. A Magyar Köztársaság kormánya kötelezettségeket vállalt, határidőket jelölt meg, felelős minisztereket nevesít ezekben. Ezeknek a feladatoknak viszont nyoma sincs a költségvetésben. Illetve bizonyos dolgokat találunk: brit-magyar, japán-magyar, svéd-magyar, holland-magyar kapcsolatok építésével találkozunk, sőt ír példával is találkozhattunk ma a parlamentben. Egyik miniszterünk Mezopotámia kultúrája iránt érdeklődik, mint tudjuk, a másik Új-Zélanddal keresi a kapcsolatot. Nem azt mondom, hogy ez baj, de szomszédországi kapcsolataink ápolása - finoman szólva - egyirányú, pedig a kötelezettségek vállalása kölcsönös. Érzésem szerint ez nemcsak költségvetési probléma, külpolitikai probléma is lesz. A második dolog - és már nagyon rövid leszek -: miért mondom, hogy félrevezet a költségvetés? Azt mondja például, hogy a kiegészítő normatív támogatást a kétnyelvű iskolák kapják. Az összeg megközelíti az 5 milliárdot. Ez már nem kis összeg, uraim - mert azt hiszem, hogy képviselő hölgy nincs a teremben. Ez tehát már nem kis összeg, ezt viszont - idézőjelben mondom - kisebbségi pénzként szokás emlegetni. Kérem a kormányt, ne tegye! Ugyanis azt általában nem teszik hozzá, hogy kétnyelvűnek minősítik a spanyol-magyar, a francia-magyar, az angol-magyar, olasz-magyar s a többi oktatást is, és mint ahogy az ÁSZ is kérte, készítsen már statisztikát az Oktatási Minisztérium, és akkor tudni fogjuk, hogy mennyi az annyi és hova megy. Félrevezet akkor is - mint az többször elhangzott -, amikor 10-15 százalékos emelkedést ígér. Tudjuk, hogy az inflációt, a feszített dologi kiadásokat figyelembe véve a 10 százalék körülbelül szinten tartást fog jelenteni, a 15 pedig legfeljebb 4-5 százalékot. Reméljük, hogy nem így lesz. Harmadikként, említettem a hatalom koncentrációját: úgy érzem, hogy a költségvetés is figyelmeztet ennek a veszélyeire. Lássunk néhány példát erre is! Ez a kétéves költségvetés ösztöndíjakhoz juttatja a cigány tanulókat. Nagyon dicséretes dolog! Milyen címen teszi ezt? Nem csupán a Cigányokért Közalapítvány vagy a Kisebbségekért Közalapítvány kurátoraira bízza az elosztást. Az Igazságügyi Minisztérium saját zsebében, illetve saját tárcájának büdzséjében tart 200, illetve 250 milliót erre a célra. Kérdezem: miért? Lehet, hogy nagyon csúf az elgondolás, hogy talán csak nem a miniszteri aláírás miatt, amellyel kimennek az értesítések. Vagy egy másik példa, beszéljünk a civil szervezetek támogatásáról. Ennek helye az országgyűlési fejezetében van. Az Országgyűlés külön működtet egy hatpárti bizottságot a pénzek elosztására. Mennyinek az elosztására? 348 millió forint volt és marad, és jövőre is annyi lesz, meg azután is. Szégyenletesen alacsony összeg! Ezenközben majd' minden tárca külön-külön összegeket tartalékol magának, valamint a Miniszterelnöki Hivatal közel félmilliárdot tart kézben ugyanerre a célra. Megkérdezhetjük: kinek fog adni? Találgathatunk. Mindesetre egy dolog tudatosodik mindenkiben: aki pénzt kap, a kormánytól kapja. Hozzáteszem, hogy a pénz nem a kormányé, az ország pénzéről van szó. Vagy nézzük az egyházakat! Hitéletre, működésre, rekonstrukcióra jut ott is pénz. Elég-e? - azt megmondják az egyházak. Valószínű, hogy velük megtörtént az egyeztetés. És bizonyos összegek fölött maguk rendelkeznek, ők maguk döntenek, hogy melyikük mennyit kér, kap. De: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál találhatunk 2 milliárd, azaz kettőmilliárd forintot, amelyet a tárca osztogat - idézőjelben - vallási alapon. Melyik egyház kapja? Gondolom, amelyik szolgál. Ne haragudjanak meg rám, az a gyanúm, hogy nem feltétlenül a Mindenhatót kell jól szolgálnia ez esetben, hanem a mindenható kormányt. Végezetül, konstruktívan kérem a kormányt, hogy javítsák ki a BM 3. számú melléklete kiegészítő szabályok 5. pontját. Ez ugyanis így szól: "helyi kisebbségi önkormányzati közoktatás". Ilyen Magyarországon nincs! Mivel ez abszolút badarság, ha benne marad, semmissé teheti a 19-24. pontok alatt felsorolt jogosítványokat, s az már valóban katasztrofális lehetne. A beterjesztők tájékozatlanságára igazán nem kellene ráfizetnünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Matej Šipický

Szubjektív kép a magyarországi szlovák kisebbség helyzetéről

A fenti címmel azt akartam hangsúlyozni, hogy bár nem vagyok a kisebbségi kérdés szakértője, azért még van véleményem a helyzetről.

Nem tudományos kutatások, politikai beállítottság, vagy pártszimpátia alakította nézeteimet. Én csak egy egyszerű kisebbségi polgár vagyok, aki nem elszigetelten él a társadalomban, hanem figyelemmel kíséri az eseményeket. Sőt, időnként átolvasom a szakirodalmat is. Előadásomban szeretnék néhány olyan dologgal foglalkozni, amely megkerülhetetlen a mai magyarországi szlovák kisebbség helyzetének értékelésekor.

A kisebbséghez tartozásnak megvannak a maga hátrányai

Ha szlováknak vallom magam, kisebbségi sorba kerülök. Tartozhatnék a többségbe is, hiszen nem látzsik rajtam, hogy szlovák vagyok és tökéletesen tudok magyarul. Sőt, sokkal jobban, mint szlovákul. Önként vallom magam szlováknak, minthogy semmi nem kényszerít rá. Talán csak a szlovák őseim iránti tisztelet, mert nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha megtagadnám a gyökereimet. De ezzel a választásommal alaposan meg is nehezítem az életemet.

Ha szlovák vagyok, nem vagyok magyar. A magyarok országában nem mindig jó "nem magyarnak" lenni. Az ember gyakran periférián levőnek és mellőzöttnek érzi magát. Ha egy magyartól megkérdezik, hány magyar él a Földön, úgy kezd számolni, hogy tíz millió Magyarországon, aztán ennyi meg ennyi Erdélyben, Felvidéken stb. Tehát tíz millió Magyarországon. De ha Magyarországnak pontosan ennyi lakosa van, akkor csak magyarok élnek itt. De akkor hol vagyok én? Nem is beszélve a többi szlovákról, románról, szerbről, németről, a romákat nem is említve. Hova vagyunk mi, "nem magyarok" beszámítva a magunk személyi igazolványaival? Egyáltalán ez a táj az én hazám is? Hiszen velem itt nem is számolnak.

Vagy idézhetném az elhunyt Antall Józsefet, aki kijelentette, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, az egész magyar nemzeté, és a munkájával az egész nemzetet szeretné szolgálni. Nem fűzte hozzá, hogy egyidejűleg a nem-magyar polgártársainak is jó miniszterelnöke akar lenni. Csak nem összekeverte Antall úr a nemzet és az állam fogalmait? Ez kizárt, hisz történész volt. És megint felmerül a kérdés: hol az én helyem? Ha a nemzet azonos az állammal - ahogy ezt az amerikaiak gondolják -, akkor ebbe a magyar nemzetbe én is beletartozom. De ha ez a nemzet 15 milliós - ahogyan ezt Antall úr és a politikai elit nagy része értelmezi -, akkor az nem lehet azonos a 10 millió lakosú állammal, hanem csakis a kárpát-medencei teljes magyar populációval. Ebben az esetben én, mint mint szlovák, nem tartozom ehhez a nemzethez. Ezt a dilemmát felvetettem magának Antallnak Józsefnek is. Ő azonban semmi lényeges ellentétet nem látott, hiszen szerinte a problémáink és érdekeink közösek. Talán igaza volt. De miért csak nálunk van ez így? A szomszédos országogban miért nincsenek közös érdekeik kisebbségnek és a többsességnek? Ott miért nem tud a kisebbég is besololódni a nemzetbe?

De hozhatok konkrétabb, személyesebb példát is. Mostani miniszterelnökünk, Orbán úr is lelkes élharcosa a szomszéd államokban élő magyarok jogainak. Tavaly például erdélyi magyarok előtt mondott beszédet, melyben a Romániában létrehozandó magyar egyetem kérdésével is foglalkozott. Többek között azt mondta, hogy reméli eljönaz az az idő, amikor mindenki saját anyanyelvén tanulhat. Éppen akkor tért vissza a lányom Kassáról, ahol elvégezte az Állatorvosi Egyetemet. Kiderült, hogy a diplomáját Magyarországon nem ismerik el, amíg le nem tesz öt államvizsgát a pesti egyetemen. Gyakorlatilag az összes legfontosabb vizsgáit meg kell ismételnie, melyeket már Kassán letett. És természetesen magyarul! Hol vannak hát a miniszetrelnök úr fennkölt gondolatai az anyanyelven való tanulásról? Miért nem csinál rendet először a saját háza táján, ahol erre a teljes jogköre is megvan? Aztán felőlem bírálhatja a szomszédokat is. Írtam neki egy levelet, melyben feltettem neki ezt a kérdést és leírtam lányom esetét a diplomájával. Nem volt olyan szerencsém, mint Antall úrral, mivel nem válaszolt. Csak a titkárságának egyik munkatársa értesített, hogy a levelemet elküldték az Oktatási Minisztériumba. Egy hónap múlva levelet kaptam a minisztériumból, melyben felsorolták a honosítással kapcsolatos jogszabályok hosszú jegyzékét. De arra, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet az anyanyelvi képzés elvével, a minisztérium sem válaszolt. Megint arra a következtetésre kellett jutnom, hogy egy olyan államban élek, amely számára a nemzetiségi államporgárainak problémái közömbösek. Semmibe vettek egy olyan ügyben, amelyért harcolnak, ha a magyarok jogairól van szó.

Sebaj, ha Magyarországon mellőznek, lehet, hogy kellek Szlovákiában! Hisz logikus lenne a feltételezés, hogy a szlovák miniszterelnök is - magyar kollégájához hasonlóan - egész nemzetének miniszterelnöke akar lenni, nemzete azon részéé is, amely a Szlovák területén kívül él. Én azonban, mint szlovák, Szlovákiában nem kapok túl sok gondoskodást. Legfeljebb megdícsérnek azért, hogy egész jól tudok szlovákul, ami nagyon szép teljesítmény egy magyartól. A magyarokról ugyanis úgy tudják, hogy nem szívesen tanulnak idegen nyelveket. Úgy tekintenek tehát rám, mint egy különc magyarra, aki megtanult szlovákul. S hogy tökéletesíthessem szlovák nyelvtudásomat, néhány szlovák könyvet kapok ajándékba. Csak érdekesség képpen, Schuster elnök úrtól is kaptam egy könyvet - Kassáról, angolul. Igaza volt, az angolom sem tökéletes. Szlovákiában persze a szakértők másképp látják a dolgot. Nagyon jól ismerik a helyzetünket és őszintén érdeklődnek a problémáink iránt, de többségük az itteni szlovák nyelv és kultúra helyzetét reménytelennek tartja. Néhányan őszintén bevallják, hogy véleményük szerint semmi sem képes megmenteni szlovák nyelvet Magyarországon, legjobb esetben az agóniáját lehet meghosszabbítani.

Ilyen tapasztalatok után nem könnyű optimistának maradni. Itthon semmibe vesznek, ott, Szlovákiában már leírtak, mint szlovákot. Akkor hát hová tartozom? Tulajdonképpen ki vagyok én ? Még szlovák, vagy már magyar ?

Kettős kötődés

Ebből a skizofrén helyzetből kiutat jelenthetne egy speciális ideológia, melyet "kettős kötődésnek" nevezünk. Ez az ideológia nem régen jött létre és elsősorban humán értelmiségünk körében terjed. Eszerint az elmélet szerint nem kell egy nemzetet kiválasztanom, hanem egyszerre lehetek ugyanúgy magyar és szlovák is. A magyar és a szlovák nemzet egyaránt közel állhat hozzám.

Első hallásra ez a gondolat nagyon szimpatikusnak tűnik. Megismerni két kultúrát, mindkettőben otthon lenni, két nyelvet beszélni - mindez gazdagabbá teszi az embert és új perspektívákat nyit előtte. Sőt, ez a "kettős kötődésű" kisebbség ama nevezetes híd szerepét is betölthetné, mely összekapcsol két nemzetet. Betölthetné, ha a világnak nem ezen a részén élnénk, ahol a nemzetek közti viszonyok oly sok konfliktussal, megoldatlan problémmal, régi sérelemmel és begyógyulatlan sebbel terheltek. Ilyen súlyos probléma például Trianon és a dunai vízierőmű.

Trianon: az egyik oldalon a nemzet tragédiája, a másikon felszabadulás az ezeréves elnyomás alól. Bős-Nagymaros: ördögi mű az egyik oldalon, hatalmas technikai bravúr a másikon.

Tegyünk egy kísérletet, és szembesítsük a "kettős kötődést" Trianonnal. Ha ezt a "kettős kötődést" komolyan veszem, akkor egyszerre kell egyetértenem Trianonnal, és elítélnem azt. De bármilyen vélemény, mely elismeri, hogy Trianonnak pozitív oldala is lehetett, vagy például lehetővé tette a kisebbségek nemzeti fejlődését, felháborodást vált ki a magyarokból. Kategorikusan elutasítják az effajta interpretációt és azzal érvelnek, hogy a Nagy Magyarország egy tökéletes gazdasági egység volt, és mindnyájan sokkal jobban élnénk, ha együtt maradtunk volna. A másik oldalon bármilyen vélemény, mely kétségbe vonja a Szlovákia és Magyarország közötti határt, felháborodást kelt a szlovákoknál. Ők azzal érvelnek, hogy a szlovák etnikum déli határa az erőszakos magyarosítás előtt még délebbre volt, mint a trianoni határ. Ha nem akarok összeveszni egyik oldallal sem, és kitartok a "kettős kötődésem" mellet, legokosabb, ha hallgatok. De további tíz, hasonlóan komplikált példát is hozhatnék. Ezért úgy gondolom, hogy kettős kötődésben élni manapság fikció. A jelenlegi politika és az általa manipulált közvélemény nemzeti kérdésekben nem tolerálja a kompromiszumokat. Az oktatásügy és az egyházak szintén nemzeti alapon állnak és kevés empátiát mutatnak a szomszédos nemzetek és nemzeti kisebbségek gondjai iránt. Szerencsére vannak olyan emberek, tudósok, értelmiségiek, itt-ott politikusok is, akik hajlandók figyelembe venni a másik oldalt is és a problémák megoldását a nemzetek közeledése, és nem az egyoldalúan hasznos intézkedések útján keresik. Az a politikus, aki ilyen nézeteket vall és ilyen programja van, nem sok szavazatot kap a választásokon. A szavazóknak jobban tetszik a kissé konfrontatív nemzeti ideológia.

A kettős kötődés nagyon jó ideológia annak a skizofréniának leplezésére, melybe a teljes asszimilációhoz vezető úton kerültünk. Egyirányú utcában lépegetünk, visszafordíthatatlanul távolodunk a régi szlovák gyökerektől és egy új magyar identitás felé közeledünk. Ellenkező irányba nem lehet menni. Sajnáljuk ezeket a gyökereket, de nincs más választásunk. Voltak, akik megpróbáltak visszatérni ezekhez a gyökerekhez. Csak az érték el, hogy a többiek értetlenül néznek rájuk, mint arra az autósra, aki ellenkező irányban hajt az egyirányú úton. Lehetséges ugyan, de kockázatos, konfrontatív, és értelmetlen.

Példás nemzetiségi törvény

Nagyon igazságtalan lennék, ha nem tennék említést a nemzetiségi törvényről. Magyarország ugyanis büszkélkedhet a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénnyel. E törvény elfogadásával Magyarország jó példát mutatott egész Európának és nemzetközi elismerést kapott még Amerikától is. A gyakorlati megvalósítás során azonban súlyos hiányosságok mutatkoztak. Kiderült, hogy a törvény szép alapelveket deklarál, de a megvalósításukhoz nem biztosít feltételeket és eszközöket. Nem valósult meg a többi törvénynek a nemzetiségi törvénnyel való összehangolása sem. Így például hiába deklarálja a nemzetiségi törvény a kisebbségek jogát a parlamenti képviseletre, ha a választójogi törvény nem teszi lehetővé kisebbségi képviselők megválasztását. Feleslegesen van a törvényben az anyanyelvi oktatáshoz való jog, vagy a kisebbségi nyelvek használatának lehetősége a hivatalokban és a közéletben, amikor hiányzik hozzá a szükséges infrastruktúra, az intézmények és az anyagi eszközök. Nem elég deklarálni a nemzetiségi nyelven való oktatás jogát, ha az ilyen iskoláknak nincsenek eszközei. Nem elég kijelenteni, hogy a nemzetiségi állampolgárnak joga van az anyaországban tanulni, ha a megszerzett képesítést nem ismerik el Magyarországon.

A nemzetiségi törvény tehát csak elméleti síkon marad és hatása az aktuális kormánygarnitúra és a helyi önkormányzatok jó vagy rossz indulatán múlik. Nehéz nem egyetérteni azzal a gyanúval, hogy a törvényalkotók szándéka nem az itt élő kisebbségek problémáinak megoldása volt. Sokal inkább az volt a céljuk, hogy újabb eszközt hozzanak létre a szomszéd országokkal szembeni nyomásgyakorláshoz a határon túli magyarok érdekében.

Kulturális autonómia

A nemzetiségi törvény deklarálja a kisebbségek önkormányozáshoz és kulturális autonómiához való jogát. A kisebbségek autonómiája nagyon érzékeny kérdés ebben a régióban, mert magában hordja az állam dezintegrációjának csíráit. A kulturális autonómia, mint olyan még nem veszélyeztet semmit, de azzal, hogy etnikai alapon jön létre, egyfajta előfutára lehet az etnikai kisebbség területi autonómiára irányuló igényének, amit már csak egy lépés választ el a szeparatizmustól. Ezért annyira óvatosak a szomszéd államok kormányai, amikor a határon túli magyarok autonómiát követelnek.

Nálunk, Magyarországon nincs ilyen veszély, mert az itteni kisebbségek nem élnek egy tömbben, viszonylag gyenge a nemzeti tudatuk, és anyaországaik nem ösztönzik őket ilyen irányban. Mi, szlovákok ezért létrehozhatjuk Magyarországon a magunk kulturális autonómiánkat, mert ezzel valószínűleg nem váltjuk ki a többség politikai aggodalmait. Ne legyenek azonban túlzott illúzióink, ne várjunk tőle csodákat. Semmiféle kulturális autonómia sem képes kulturális életet serkenteni olyan kultúrában, amelyet az emberek nem ismernek. Mi, itt élő szlovákok megszoktuk a magyar kultúrát, a szlovák kultúrát inkább a folklórral kapcsoljuk össze. Minden, amit magas- vagy modern kultúrának nevezhetnénk, magyar vagy angol nyelven került hozzánk. Azután itt vannak az irodalmi szlovák nyelvvel kapcsolatos nehézségeink is. Túlnyomó többségünk tájnyelven beszél és nem tanulta meg az irodalmi szlovák nyelvet, ezért nem érti jól a szlovákiai szlovákokat. Paradoxon, hogy az a humán elit, amely tudja az irodalmi nyelvet és átadhatná azt a következő nemzedékeknek - szélesítve ezzel a modern szlovák kultúra intellektuális bázisát -, egyre gyakrabban járatja gyerekeit magyar iskolákba.

A nyelv

A nemzetiségi kisebbségek túlélésének kulcskérdése anyanyelvük megőrzése. Éppen ez a legnagyobb bajunk. Közösségeinkben a szlovák nyelv már szinte minden szerepét elveszette. Már a családokon belüli érintkezés eszközeként is eltűnőben van. Húsz évvel ezelőtt még nem számított ritkaságnak, ha családi körben szlovákul beszéltek. Folyamatosan kihalt, kihalóban van az az utolsó nemzedék, melynek a szlovák az első nyelve volt. A mai felnőtt generáció már csak passzív módon tud szlovákul; értik a beszédet, de már csak nagyon nehezen fejezik ki magukat. Előnyben részesítik a magyar nyelvet, amelyet tökéletesen beszélnek. Gyenge szlovák nyelvtudásuk miatt néhányan szégyellik is magukat, és ezért kerülik a szlovákiai szlovákokkal való találkozást. Előfordul olyan paradox helyzet, hogy amikor delegáció érkezik Szlovákiából, a mi szlovákjaink valósággal fellélegeznek, ha a vendékek között magyar is van, akivel lehet magyarul beszélni és nem kell a szlovák nyelvvel kínlódni.

Gyakran kérdeznek minket, miért hagyjuk, hogy kihaljon a szlovák nyelv? Miért nem óvjuk, ápoljuk, használjuk? Hiszen a vajdasági és nagylaki szlovákok, akik ugyanahhoz a délalföldi nyelvi szigethez tartoznak, megőrizték a nyelvüket. Ennek egyik oka az lehetett, hogy esetükben megváltozott az államnyelv, és ennek következtetében megszűnt a magyarosító nyomás. Ez Trianon egyik pozitívuma. Nálunk ez a nyomás megmaradt, sőt, erősödött, sikeresen kiszorítva a szlovák nyelvet a társadalmi és gazdasági életből, és nagyon sokáig a szlovák nyelvű kultúra intézményeinek létrehozására irányuló minden kísérletet lehetetlenné tett. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy bár még létezik szlovák nyelvünk, de funkciók nélkül. Egy kis szlovák nyelvész társaságon és a humán értelmiségen kívül már senkinek nincs rá szüksége. Sem a munkában, sem a társadalmi életben, de már a családi kapcsolatokban sem. Divatos kifejezéssel élve: az élet nem motivál minket arra, hogy megőrizzük.

Vegyünk például egy mérnököt, orvost vagy egy olyan kutatót, mint én vagyok. Mindnyájan magyar felsőoktatási intéznményekben tanultunk, magyar tankönyvekből. A magyar szaknyelvet és terminológiát ismerjük. Soha nem volt, most sem létezik Magyarországon olyan könyvesbolt, ahol szlovák szakirodalmat árulnának. Az egyetem elvégzése után szembesültünk a valósággal: ha haladni akarunk a technikával és tudománnyal, folyamatosan tanulnunk kell. A természet- és műszaki tudományok azonban nemzetköziek és a szakirodalom nyelve az angol. Ez valójában Amerika diktátuma, amely már több évtizede uralja a természettudományi kutatásokat. Ehhez az egész világnak alkalmazkodnia kell és meg kell tanulnia angolul. Szlovákiában is, Magyarországon is. Nekünk, nem-amerikaiaknak nagy hátrány az, hogy a kis államnyelveken való tanulás után még az angol szaknyelvet is el kell elsajátítanunk. Az ameriaiaknak elég egy nyelv mindenhez. Az angol szaknyelvben való jártasságnak azonban van egy nagy előnye. Az egész világon minden kollégámmal megértetem magam a szakmámban, mert ezen a nyelven mindenki tud velem beszélni. Még a szlovákiai kollégáim is. Nem vagyok tehát érdekelt abban, hogy a szlovák szaknyelvet megtanuljam. Ha ezt mégis megteszem, annak más, nem praktikus oka van. Én megtettem, de nem azért, mintha szükségem lett volna rá a munkában.

Összegző értékelés

Hogyan értékelem összességében kisebbségünk helyzetét? Rossz-e, vagy jó? A válasz attól függ, mely kritériumokat részesítem előnyben. Ha a nemzetiség - mint nyelvi és kulturális kisebbség - túlélése a legfontosabb kritérium, akkor a helyzet tragikus. Nem hiszem, hogy esélyünk lenne a fennmaradásra ilyen társadalmi és anyagi feltételek mellett, a kormány és a parlament politikai jóindulatának ilyen hiánya mellett. Ebből a szempontból a magyar nemzetiségi politika a legrosszabb az egész régióban, mivel nem képes kisebbségeinek teljes nyelvi asszimilációját megakadályozni.

Nem állíthatom azonban, hogy erős politikai nyomás alatt lennénk. Nem kényszerülünk feladni nemzeti identitásunkat. Ebből a szempontpól a helyzet jó. De a kormány politikája velünk szemben kétarcú. Nem fordít ránk sok figyelmet, mert valószínűleg tudatában van annak, hogy nem vagyunk képesek politikai önvédelemre. Nem vagyunk öntudatos határon túli magyarok, nincsenek politikai ambícióink és nincs bátorságunk panaszainkkal nemzetközi fórumokhoz fordulni. Mi jó kisebbség vagyunk, szófogadók, lojálisak, talán egy kicsit szolgalelkűek is. Énekelünk, táncolunk, szeretjük a hazánkat, nem nyilatkozunk róla gyalázkodva és nem gátoljuk a kormány politikai ambícióit, amikor nyomást gyakorol a szomszédos országokra azzal a céllal, hogy olyan jogokat is kikényszerítsen az ottani magyar kisebbségeknek, amelyek nekünk sincsenek. A szomszéd államok nem csak a gazdasági sikerekért irigyelhetik Magyarországot, hanem békeszerető és alkalmazkodó kisebbségeiért is.

Elhangzott Békéscsabán, 2000. október 13 -án, szlovák nyelven.

Országos elnökök tanácskozása

Heinek Ottónak, az Országos Német Önkormányzat elnökének kezdeményezésére november 29 -én megbeszélést tartottak a magyarországi nemzetiségek országos önkormányzati elnökei. A cigány önkormányzatot senki sem képviselte, de nem vehetett részt például a görög elnök sem, hiszen magas rangú vendége volt. Többen előre jelezték az időpont alkalmatlanságát, illetve előzetes egyetértésüket fejezték ki. A tanácskozásnak egyetlen napirendje volt. Mint az ETNONET kérdésére a vendéglátó Heinek Ottó elmondta, nem elsősorban személyi javaslatot akartak tenni az IM- nek a NEKH elnöki posztjára, hanem azokat az elvárásokat fogalmazták meg, amelyekkel egy ilyen tisztséget betöltő személynek rendelkeznie kell. Az ülésen a jelenlevők állásfoglalást fogadtak el, melyben többek között azt kérik az IM -től, hogy a kinevezés előtt legyen mód még egyszer egyeztetni a NEKH leendő elnökének személyéről.

Állásfoglalás

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai megelégedéssel nyugtázták, hogy az Igazságügyi Minisztérium kikérte véleményüket a NEKH leendő elnökének személyével kapcsolatosan és bíznak benne, hogy javaslataikat figyelembe veszik. A végleges döntés előtt egy közös megbeszélést kezdeményeznek a minisztérium vezetésével. Fontosnak tartják, hogy a kisebbségek iránt elkötelezett, képviselőiket partnerként kezelő, problémáikkal azonosulni tudó vezető kerüljön a NEKH élére. Szükségesnek tartják, hogy a hivatal vezetője tegyen meg mindent a kisebbségek kulturális autonómiájának és országgyűlési képviseletének megteremtése érdekében és legyen kezdeményezője, illetve továbbvivője az ehhez szükséges jogszabály-módosításoknak. Szorgalmazza a cigányság társadalmi integrációját szolgáló programok hatékony végrehajtását, támogassa az antidiszkriminációs jogalkotás továbbfejlesztését. E kérdéseket a kisebbségek országos önkormányzataival együttműködve törekedjék megoldani. Álláspontunk szerint a NEKH mint országos hatáskörű szerv csak akkor tud statútumában megfogalmazott kormányzati döntés-előkészítő és koordinatív szerepkörének megfelelni, ha a jelenleginél nagyobb tényleges önállóságot kap, államigazgatási súlya megnő és saját jogán újra visszakapcsolódik a közigazgatási egyeztetés rendszerébe. Meggyőződésünk, hogy a kisebbségi kérdés magyarországi kezelésének szintje és eredményessége össznemzeti és összkormányzati felelősség, amely nem válhat pártpolitikai, illetve tárcaérdekek áldozatává.

Budapest, 2000. november 29.